Egy különleges, multidiszciplináris szakértői csapat a látogatók számára ablakot nyit az ókori szobrok ismeretlen, egykor vibráló, színes „életére”.

Az Akropolisz Múzeumban az Archaikus Galéria szobrai között sétálgatva, nem lehet nem megállni, és csodálni, ahogy a terem világos fénye szinte úgy tűnik, hogy áthatol az ősi faragott alakok márványán, és belülről megvilágítja ezeket. Ha nem állsz meg, hogy megkérdőjelezd ezt a jelenséget, akkor azt a tévhitet táplálhatod, hogy a szobroknak a fehér szín adja a kecsességüket és szépségüket.

Ha azonban jobban szemügyre vesszük, felfedezhetjük a színek maradványait, vörös a Peplos Kore hajában, mélykék a Háromtestű démon szakállán, zöld a Chios Kore köntösén (chiton), és sötétbarna a szemöldökét és szemét megkülönböztető Kore 684-es szemöldökén. Itt finom nyomokat találunk egy korábbi, színekben és bonyolult díszítésekben gazdag világról, amely ma már csak halványan maradt fenn.

Az Akropolisz Múzeum 2011 óta tanulmányozza és feltárja a szobrok „elveszett” polikróm megjelenését. „A projektet úgy kezdtük el, hogy rendkívüli anyag állt a rendelkezésünkre; a világ leggazdagabb, a színüket megőrző archaikus szobrok gyűjteménye. Ezt követően azonban az eredmény még izgalmasabbnak bizonyult, mivel arra a felismerésre jutottunk, hogy a szobrok színvilága volt a szobrok sine qua nonja. A polikromitásuk nem felszínes díszítés, hanem lényeges elem, amely növeli az esztétikai minőségüket. Az identitásuk szerves részét képezi” – állítja a múzeum igazgatója, Dimitrios Pandermalis régész professzor.

AZ ELVESZETT SZÍNEK NYOMÁBAN

1885 telén a régészek feltárták ezt a páratlan archaikus alakokból álló gyűjteményt. Az i. e. 480-ban, a perzsák Athén elleni katasztrofális támadását követően az Akropoliszon eltemették ezeket, és azóta 2500 évig megkímélték ezeket a további vandalizmustól és háborútól. Amikor a régészek végül újra napvilágra hozták ezeket, meglepődtek, nemcsak azért, mert az archaikus szobrászat ilyen fontos alkotásaira bukkantak, hanem az eredeti felületfestés kiváló megőrzése miatt is.

A szobrok viszonylag kis mértékben károsodtak, így a régészeti kutatók számára ígéretes bizonyítékhalmaz áll rendelkezésre, amelyből végleges következtetést lehet levonni az ókori Görögország elképesztően sokszínű világáról. Émile Gilliéron svájci festőnek a felfedezésük után azonnal készített akvarell ábrázolásai és Wilhelm Lermann (1907) részletes korai elemzése felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult. Sajnos, a konzerválás és az ókori festékek helyreállítására alkalmazott technika akkoriban még nem volt annyira fejlett, hogy a szobrok színeit bármilyen pontossággal reprodukálni lehessen.

A szobrok polikromiája nem felszínes díszítés, hanem lényeges elem, amely növeli a szobrok esztétikai minőségét.

Ma, egy évszázaddal később, az ősi festékek vizsgálata hatalmas előrelépést tett, köszönhetően a tudósok rendelkezésére álló új, korszerű technikának. Az Archaikus Galériában nem ritka, hogy az Akropolisz Múzeum laboratóriumi szakemberekből – vegyészekből, restaurátorokból és régészekből – álló csapatával találkozunk, akik a szobrokon megőrzött értékes információ megmentésén fáradoznak. Egyetlen ellenségük az idő, hiszen minden egyes nap, amely eltelt, újabb kárt okoz az évezredes festékeknek és felületeknek.

„Minden a megfigyeléssel kezdődik. Ez a folyamat egyáltalán nem egyszerű, mivel a kutatók gyakran azt figyelik meg, és rögzítik, amit már ismernek, vagy különböző forrásokból származó ismeretet kell szintetizálniuk, hogy valami újat fedezzenek fel. »A látás képességének« ápolása és folyamatos finomítása az első és legfontosabb lépés a színek felismerésében” – jegyzi meg Pandermalis professzor.

A szakemberek napi gyakorlata, valamint egy sor különleges, roncsolásmentes technika, többek között spektroszkópiai elemzés segítségével meghatározzák a szobrok valódi színét. A speciális fotó-képalkotó technika további részleteket tár fel, például az egyiptomi kék festék jelenlétét. Emellett az ősi színek reprodukálására és a párizsi márványminták tényleges alkalmazására tett erőfeszítés az ókori festők eredeti technikájára is fényt derített. „Mindezen tevékenységek célja – magyarázza Pandermalis professzor – egy olyan adatbázis összeállítása, amely segít megérteni, hogy az eredeti művész miért hozta azt a döntést, amelyet hozott.”

ABLAK AZ ÓKORI GÖRÖG KULTÚRÁRA

A tudományos kutatás eddig számos fontos következtetést vont le. A fehér, a vörös, a fekete és az okkersárga (a halványsárgától a barnáig/pirosig) volt az ókoriak négy alapszíne, amelyről a püthagoraszi filozófusok úgy vélték, hogy kapcsolatban áll a kozmológiával és a kozmosz négy alapelemével, a levegővel, a vízzel, a tűzzel és a földdel. Az ókori görögök számára a színek az osztályozás eszközét jelentették; az istenek haja szőke volt, ami az erejüket sugározta; a harcosok és sportolók bőre barnás volt, ami az erény és a vitézség jele volt; míg a nők (kores) bőre fehér volt, ami a szobor kecsességét és ragyogását jelezte.

Történelmi forrásokból tudjuk, hogy a klasszikus ókorban egy szobor befejezett

színes festék nélkül elképzelhetetlen lenne az alkotója számára. A híres szobrász, Phidias minden művéhez személyes festőt alkalmazott, míg Praxiteles állítólag jobban értékelte azokat a műveit, amelyeket a kiváló művész, Nicias festett.

Az átlagos néző számára azonban egy festetlen szobor olyasvalami lett volna, amit nem tudott volna felfogni, és valószínűleg nem is találta volna vonzónak. Ez Euripidész* Heléna című tragikus színdarabjában válik világossá. (Forrás: Sz: Átváltozás, Klasszikus szobrászat színesben, NY CARLSBERG GLYPTOTEK)

*Életem és szerencsém egy szörnyűség, részben Héra miatt, részben a szépségem miatt. Bárcsak levethetném a szépségemet, és csúnyább külsőt ölthetnék, ahogyan egy szoborról letörölnéd a színt…

– Euripidész, Heléna, 260-263. (Fordította: R. Kannicht, Heidelberg, 1969)

A „fehér” szobrok galériájában a múzeumigazgató több eredeti alkotásra mutat, amely egymás mellett a valódi színe digitális ábrázolásával jelenik meg. „Az ókori görög szobrok ma már hasonlíthatnak a temetői szobrokra – jegyzi meg Prof. Pandermalis. – De amikor az alkotóik megalkották azokat, valódi életet akartak adni azoknak, hogy élethűnek tűnjenek. Daidalosz kortársai azt mondták, hogy a szobrai úgy néztek ki, mintha mozogni tudnának. Sajnos, ma még mindig uralkodik a görög szobrok fehérnek tűnő hagyományos felfogása a 19. századból, amikor az ókori görög művészet nézői inkább nem valódi embereknek, hanem idealizált ábrázolásnak látták ezeket a figurákat.”

„Akkor már nem érdekelnek az ilyen fehér szobrok? Nem, de természetesen még mindig vannak. A félreértett fehérségük olyan tény, amely abból a történelmi körülményből adódott, amelyen keresztül ezek a szobrok eljutottak hozzánk. A történelem e jelenségének leküzdésére a legjobb módszer, ha olyan digitális ábrázolást állítunk ki, amely nem érinti az eredeti műveket, nem befolyásolja az eredeti anyagot, hanem a látogatóink szemlélődési élményében egy jelentős kinyilatkoztatási pillanathoz vezet” – mondta.

A szobrok múltjába és a digitálisan színes jelenébe tett utazás során az ember nem tud nem megállni, és egy újonnan felfedezett érzelemre gondolni. A szobrok intenzív eredeti színeinek esztétikai élvezetére, amely ősi hangokat és illatokat idéz, és a sápadt alakokat élénk kifejezéssel tölti meg. „Az eredeti festékeket vizsgálva, valami egyedit nyerünk, a szobrok »kinézetét«, vagyis a lelkük kifejezését” – jegyzi meg Pandermalis professzor, elárulva a személyes szenvedélyét az ókori görög szobrászok… és festők magas művészete iránt.

ŐSI SZÍNEK ÉS DÍSZÍTÉS

Az archaikus kor szobrain általánosan használt alapszínek közé tartozott a vörös különböző árnyalataiban, a sötétkék vagy világoskék, a fekete, a sárga és a zöld. A festéket különböző vastagságú rétegben vitték fel. E színek közül a vörös dominált, talán a könnyű hozzáférhetősége és a mediterrán népek által annak tulajdonított szimbolikus érték miatt. A kék vagy fekete színt a tengeri élettel és Poszeidónnal hozták összefüggésbe. Az Akropoliszról származó archaikus kore (szűz) szobrokon zöldet és barna színt észleltek az arc és a fej olyan jellemzőivel kapcsolatban, mint a szemek és a haj.

A kore figurák bőrének festésére az ókori festők világosbarna/sárga színt (okkert) használtak. A szemükben található színnyomok azt mutatják, hogy szúrós tekintetük volt. A szivárványhártyát két, egymásra helyezett vörös és barna festékréteggel díszítették, ami mélységet adott a tekintetüknek, és kifejezőerőt az arcuknak. A pupilla fekete/sötét volt. A szemhéjat fekete vagy sötétbarna szegélyvonalakkal hangsúlyozták. A legtöbb kore alak haján a ragyogó vörös szín nyomai maradtak meg, míg esetenként egy második, mélybarna réteg is látható, mint a Chios Kore esetében. Világosszőke vagy kék színt is megfigyeltek. A kore szobrok köntöséről úgy vélik, hogy a vázák festett ékítéséből ismert mintákkal díszített tényleges ruházatot ábrázol. Ez fényűző öltözet volt, amely nemcsak a női hiúságra, hanem különösen a társadalmi státusukra és talán votív jellegükre is utalt. A csitont, a himációt és a peploszt sávokkal, folytonos spirálokkal, palmettákkal, tekeredő indákkal, lótuszvirágokkal és még festői jelenetekkel is díszítették. Különböző kiegészítők, fejdíszek és ékszerek – fülbevalók, nyakláncok, karkötők és kitűzők –, valamint gombok és övek egészítik ki a korék díszítését.