Margherita Cole által, április 17., 2020.

Cole, M. (2020) A klasszikus fehér márványszobrok valójában festettek voltak, de idővel elvesztették a színüket. Hozzáférhető online az URLhttps://mymodernmet.com/classical-greek-polychrome-sculpture/ címen.

A márványszobrászat a művészettörténet egyik alapköve. Az ókori görögök olyan átalakító szobrászati alkotások örökségét hagyták hátra, amelyek példátlan naturalizmusra törekedtek a szobrászatban.

Az elkészültük idején azonban ezek az ókori remekművek egészen másképpen néztek ki. A ma megszokott egységes elefántcsontszínű felületek helyett ezeket a szobrokat valójában élénk színekkel festették át. Ez a bőrszínt is magában foglalja, a haj, a ruhák, a szemek, sőt, még olyan apróbb részletek is, mint a bonyolult nyomatok és szempillák. Mind a görögök, mind a rómaiak festékkel díszítették az érintetlen márványszobraikat, mivel úgy vélték, hogy a műalkotás addig nem teljes, amíg nem kapja meg a színpompás díszítést.

E tények ellenére a „makulátlan” megjelenésükkel kapcsolatos tévhit tovább él, ami nagyrészt a 600 évvel ezelőtti újrafelfedezésüknek és az azt követő hatásnak köszönhető. Amikor az olaszok a 14. században rátaláltak ezekre a föld alá temetett klasszikus kincsekre, a törékeny pigmentek már régen leperegtek. Mivel azonban ezek a szobrok egyébként épnek és jól megőrzöttnek tűntek, feltételezték, hogy fehér márványnak szánták ezeket.

Az ókori esztétika felfedezése – amely drámaian különbözött a középkor gótikus stílusától – az olasz reneszánsz egyik kiváltó oka volt.
Hirtelen a színtelen szobrokat tartották a klasszikus művészet mércéjének, amelyet minden látnok művésznek meg kell próbálnia elérni. Így az olyan szobrászok, mint Michelangelo, azzal a kihívással szembesültek, hogy egy márványtömböt emberi eszménnyé alakítsanak, anélkül, hogy a felületet felesleges szépítkezéssel, például festékkel „bemocskolnák”.

Még akkor is, ha a későbbiek során ókori, festéknyomokkal rendelkező leletekre bukkantak. Azokban a századokban a fehér márvány dicsőített esztétikáját már széles körben terjesztették, mint a helyes irányzatot. Olyannyira, hogy a festett szobrokat gyakran csúfolták, mint az alacsonyabb szintű művészet formáját, különösen azért, mert a középkori művészeti stílushoz hasonlított; ezt az időszakot a klasszikus és a neoklasszikus eszmei irányzatok ellenpólusának tekintették.

A művészettörténészek és a restaurátorok ma már biztosan tudják, hogy az ókori görög és római szobrokat színesben akarták látni, és a modern technológia segítségével képesek ezeket az ereklyéket polikromatikus szobrok formájában reprodukálni. A reményük szerint e festett másolatok múzeumokban és kiállításokon való terjesztésével a fehér márványszobrászat megingathatatlan eszméje végül egyenrangúvá válik a festett társaival.

Az aeginai Aphaia-templom lábazati szobrának rekonstrukciója. Hitel: Public Domain

Szinte lehetetlen elképzelni az ókori Görögország csillogó fehér szobrait, amelyeket különböző élénk színekkel festettek.

Ha ma az ókori görög remekműveket csodáljuk, az a gondolat él a fejünkben, hogy ezek a csodálatos szobrok eredetileg makulátlan fehér márványból készültek, és az idő megfosztotta néhányukat a ragyogó fényüktől.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az olyan ikonikus szobrok, mint Hermész, a Szárnyas győzelem és a Milói Vénusz egyszerű márványszobor volt, amelynek csak néhány része hiányzik, valamint a ragyogó fehér bőr.

Ma már azonban bizonyos, hogy az ókori görög szobrászok élénk színeket, valamint aranyat és elefántcsontot használtak, hogy továbbszépítsék az általuk készített csodálatos építményeket.

Valójában a legtöbbjük káprázatos szín-összeállítású volt, ami elengedhetetlen volt a szobrok általános hatásához.

Phidias, az ünnepelt szobrász, aki a Parthenon mesterművét alkotta, egy hatalmas szobrot faragott Athéné Parthenosról, hogy a nagy épület belsejében álljon.

Habár a szobor már régen elpusztult, az ókori történetíró, Pauszaniasz írásaiban található erről egy leírás, amely szerint a szobor „krizelefantin”, vagyis arannyal és elefántcsonttal borított volt.

Euripidész az i. e. 415-ben írt „Trójai nők” című tragédiájában is van egy vers, amelyben Heléna ezt mondja.

Az életem és a vagyonom szörnyű dolog,
részben Héra miatt, részben a szépségem miatt.
Bárcsak levethetném a szépségemet, és csúnyább külsőt ölthetnék magamra, ahogyan egy szoborról letörölnéd a színt.

Az utolsó sor egyértelműen jelzi, hogy minden szobrot színesre festettek, és ez elengedhetetlenül fontos lehetett a szépségük és hatásuk szempontjából.

Praxitelészt, a híres Hermész és a gyermek Dionüszosz alkotóját egyszer megkérdezték, hogy melyik a kedvenc szobra. A válasza a következő volt. „A Nikias által festettek.”

Sajnos, miután évszázadokig a földben feküdtek, a szobrok festéke helyrehozhatatlanul elveszett. Mégis, vannak maradványok, amelyek, habár szabad szemmel nem mind láthatók, a modern technológiával kimutathatók.

A technológia feltárja az ókori görög szobrok rég elveszett színeit és festékét.
A régészek és restaurátorok roncsolásmentes technika, például a sokrétű képalkotás és a röntgenfluoreszcenciával végzett elemanalízis segítségével ma már képesek nagyrészt visszaállítani a festett ókori görög szobrok eredeti színes megjelenítését.

Az ókori görög szobrok ábrázolásában volt egy minta. Az istenek haja szőke volt, ami a nemességüket jelezte, a harcosoknak barna hajuk és bőrük volt, a nőknek viszont fehér bőrük, ami a fiatalságuk dicsőségét jelezte. Ezenkívül a nőket sminkelve is ábrázolták.

A Peplos Kore két másolata, az egyik a mai formájában, a másik pedig az ókori formájában restaurálva az Ashmolean Múzeumban. Credit:Qoan /Wikimedia Commons/CC BY-SA 4.0

Az Akropolisz Múzeumban található „Peploforosz”, vagyis „Peplos Kore” az eredeti élénk színeivel együtt reprodukálódott egy konzervátorokból álló csapat aprólékos kutatása nyomán.

Barna haja, skarlátvörös ajka és barna szeme van, a ruháján pedig színes díszítőszalagok.

Mint a Smithsonian Magazine honlapján megjelent új cikkben olvasható, Vinzenz Brinkmann német régész intenzív erőfeszítést tett az ókori görög szobrok eredeti, káprázatos színekben történő reprodukálására. Brinkmann nagy intenzitású lámpák, ultraibolya fény, kamerák, gipszöntvények és porított ásvány segítségével próbálta meg újraéleszteni az ókori Görögország ragyogó dicsőségét.

Brinkmann teljes méretű gipsz- vagy márványmásolatokat is készített, amelyeket kézzel festett ugyanazokkal az ásványi és szerves pigmentekkel, amelyeket az ősök is használtak; a zöldet malachitból, a kéket azuritból, a sárgát és okkert arzénvegyületekből, a vöröset cinóberből, a feketét pedig égetett csontból és szőlőből.

A színes görög művészet másolatai a világ múzeumaiban láthatók.
Brinkmann a világ számos múzeumában kiállította a másolatokból álló gyűjteményét. A legnagyobb megtiszteltetés az volt a számára, amikor a műveit az athéni Nemzeti Régészeti Múzeumban állították ki; a megnyitón magas rangú görög kormányzati tisztviselők és neves régészek vettek részt.

Ekkor nyílt lehetősége arra, hogy néhány művét a Parthenon előtt fotózzák, például a ragyogó színű, egzotikus megjelenésű Íjász, egy i. e. 490-ben készült görög szobor másolatát.

Ma a modern technológia segítségével az ókori görög remekművek reprodukálhatók olyan polikromatikus szobrokként, amilyennek szánták azokat.

Már az évszázadok óta látott fehér vagy elefántcsontszínű ókori szobrok tökéletessége is lenyűgöz bennünket, és talán nehéz elhinni, hogy bármilyen pigment fokozhatná e remekművek tökéletességét.

Ennek ellenére, ha egyre több ilyen aprólékosan pontos, festett másolat lesz,
elkezdik kiállítani a múzeumokban és más kiállítóhelyeken; és az emberek ismét úgy láthatják majd ezeket, ahogyan az ókori művészek szándéka szerint látni és csodálni akarták ezeket.